Sikersztori - Kis lakás, gyors profit

Dátum: 2017. június 17. 20:59

2014-ben kezdtem el érdeklődni az ingatlanbefektetések iránt, szerettem volna találni egy olyan tevékenységet, ahol én osztom be az időmet és megfelelő kihívást is jelenthet számomra, így találtam meg az Online Ingatlan Akadémia videószeminárium sorozatot. 
 
Lelkesen el is kezdtem a leckék feldolgozását, és persze jó pár kérdésem is akadt, melyekre Norbi segítőkészen válaszolt, így rövid idő alatt elegendő ismeretet sikerült összeszednem, hogy a gyakorlatban is kipróbáljam magam. Viszonteladási céllal kezdtem el felújítandó lakásokat vásárolni Budapesten és szerencsére már a kezdetek óta nagyon pozitív eredményekről számolhatok be.

Magánszemélyként vásároltam az első lakásokat, de mára már egy ingatlanforgalmazó céget alapítottam és most fejeztem be a 16. eladási célú lakásom felújítását:)

Az esettanulmány, amit szeretnék most elmesélni egy 26 nm-es, magasföldszinti lakásról szól. A közvetlen mellette lévő lakást újítottam fel előtte, és az új tulajdonos mondta, hogy a szomszéd lakás is eladó, mert az eladónak kb már fél milliós közös költség tartozása volt. 
 
Megkerestem a tulajdonos srácot, és megállapodtunk az árban. 7.3 millió volt. A lakás adottságait nem nagyon lehetett módosítani, bár nem sok fal volt benne, de az mind tartófal volt. Így minden helyiség maradt a helyén. A fürdőszoba okozott nagy fejtörést, mert nagyon kicsi alapterületen kellett megoldani azt, hogy még egy mosdó is beférjen. 
 
A lakás nagyon le volt robbanva, mindent cseréltünk benne. Gáz nincs a házban, így elektromos fűtőpanellel oldottuk meg a fűtést. A felújítás kb 4-5 hétig tartott, kb 2,5-3 milliót költöttem rá mindenestől, utána 3 nap alatt vitték el irányáron és 2 millió hasznot realizáltam rajta:)
 
Bemutatok néhány fotót az eredeti és a már felújított állapotról:

Alaprajz és előtte fotók:

 
 
 
 
 
Fotók felújítás után:

 
 
 
  
Sikeres befektetést kívánok!
 
Erika

Erikával találkozhatsz személyesen a 2017. szeptember 10-ei Befektetői Klubnapunkon, melyről itt találsz bővebb információt>>>
 
Válj Te is sikeres ingatlanbefektetővé, tanuld meg a profik módszereit, amiben a leghatékonyabb segítséget az Ingatlanmilliomos Program Oktatóanyag és az Online Ingatlan Akadémia videószeminárium sorozat kínálja, valamint az élő szemináriumaink.

Befektetői Klub

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajándék
vagyonépítési videó!