Sikersztori - Kivétel erősíti a szabályt:)

Dátum: 2016. április 24. 10:19

A következő sikertörténetet, amit szeretnék megosztani veled Lászlótól kaptam. Története nagyon jó példa arra, hogy akár minimális energia ráfordítás és megfelelő időzítés mellett milyen kiváló befektetési célú lakásra lehet szert tenni. Köszönjük a tanulságos történetet, továbbá gratulálok és még több ilyen lakást, valamint bérlőt kívánok:)

Az én történetem, lehet a kivétel, ami erősíti a szabályt, mivel szinte mindent máshogy csinálunk, mint, ahogy az elő van írva. 2014 nyarán szántuk el magunkat párommal, hogy befektetési céllal vásároljunk lakást Debrecenben. Igyekeztünk szem előtt tartani a Király Norbi által is fontosnak tartott szempontokat. Ezen felül volt  egy ingatlanforgalmazó ismerősünk, akit naponta bombáztam 8-10 ingatlanbemutatással, hogy melyiket találná megfelelőnek számunkra.

Végül egy szombat délelőttre 3 lakás megtekintését terveztük be. Az első viszonylag jónak tűnt: első emeleti, kiváló környék, erkéllyel, egyetemhez közel. Kiadható állapotban volt, de kis felújítással nagyobb bérleti díjjal kecsegtetett. Az árát viszont eléggé kitartották.
 
A második lakás csupán pár háztömbnyire volt onnan. Szimpatikus fiatalember (a tulaj) nyitott ajtót: a 35 nm-es lakás felújítva, egyedi tervezésű bútorokkal várt bennünket. Az első érdeklődők voltunk nála, de pár perc alatt beleszerettünk a kis kuckóba. 
 
Aznap – mivel le volt beszélve – megnéztük még a harmadik lakást is, de tudtuk: a második lesz a mienk. Még aznap este ajánlatot is tettünk: bútorostul megvettük, minimálisan alkudtunk is. A lakás már másnap a mienk lett.
 
Nos. A szabály, hogy nézz meg száz ingatlant, mire egyet megveszel. Mi megnéztünk kettőt…
 
Vásárolj a piaci ár alatt, felújítandót, hogy nagyobb legyen a profitod. Mi gyönyörűen rendben lévőt vettünk, picivel a piaci ár alatt…
 
Ám, ami miatt mégis sikertörténetről van szó: gyors készpénzáramlás és értéknövekedés (az ingatlanpiac változásának köszönhetően). Két nap alatt olyan bérlőt találtunk, aki amellett, hogy pontosan teljesíti a megállapodásunk minden pontját, önmagára és környezetére is igényes, a lakást jó értelemben véve a magáénak tekinti (újító javaslatai vannak, proaktív: nem vár, hogy mindent én intézzek, csupán engedélyt kér, tájékoztat).
 
Ma is ő bérli a lakást. Az ingatlan ezen másfél év alatt 35-40%-os értéknövekedést ért el, minden további beruházás nélkül. 
 
Az éves hozama több mint 9%.
 
Szóval, néha ilyet is ki lehet fogni, de azért biztonságosabb betartani a jól bevált irányelveket!
 
László

Válj Te is sikeres ingatlanbefektetővé, tanuld meg a profik módszereit, amiben a leghatékonyabb segítséget az Ingatlanmilliomos Program Oktatóanyag és az Online Ingatlan Akadémia videószeminárium sorozat kínálja, valamint az élő szemináriumaink!

Befektetői Klub

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajándék
vagyonépítési videó!